Fantasy forever!
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
hh
 
Saját dolgaim:
Mindenki máshogy értelmezi, mindenki másként éli át, mások az elképzelések, a harcok, más a szenvedés, a szeretet, az élet felfogása és az apró örömök átélése. Nem tudhatod, hogy milyen voltál, milyen vagy, mit akarsz, de csak te döntheted el, hogy ki leszel.
Sibill
 
Regényeim
 
Verseim
 
Történeteim
 
Rajzaim
 
~Vélemények...~
 
Szavazz!
Mi tetszett a legjobban az oldalon?

A kinézete és a képek
A könyvek és a történetek
A versek és a rajzok
Fantasy forever!
Egyik sem
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Köszönöm
Köszike, és lécci majd látogass meg újra!;)
 
Mostani kedvencem...^^
Ez a kép magáért beszél...Köszike, Kita!^^
 
Még egy számláló...

Asszem...
halandó olvassa a lapot.
Jó nézelődést!;)

 
~Henri Lókert~

 

Hanri Lókert

 

1. Fejezet: A pattanás

Óvatosan kilépett a vidám fényekkel teli kertből, egyenesen a régi kúthoz. Végül is minden rendeződött. Mindenki ünnepel, viszont ő valahogy nem lelte a nyugalmát. Lassan minden elcsöndesült körülötte, csak a baglyok és a falevelek félelmetes susogását hallhatta a sötét éjszakában. "Ne búslakodj, inkább menj ki sörért!" - mondta neki a nem éppen józan apja. De igazán örült ennek a felszólításnak, hiszen most végre elmerülhet a gondolataiban. Túl sok dolog történt egy pár nap alatt, muszáj szellőztetnie egy kicsit az agyát, és belül elrendezni a gondolatokat. Hamarosan az erdő széléhez ért, ahol egy fekete kúttal nézhetett farkasszemet. Mellette egy nagy dobozban voltak a sörök, és mindenféle szeszes italok.
"Csak tudnám, miért kellett ide tenni..." - sóhajtott, majd lehajolt. Lassan felemelte a több, mint 10 kilós dobozt, és megpróbált vele megfordulni. Az eredmény: egy kilapított főhős.

Nagyot sóhajtott, majd kibontotta a nagy terhet. egy csomó kisebb dobozt pillantott meg, egymásra téve. Ismét felemelt, de most csak két kis dobozt, ami észrevehetően könnyebb volt, a nagynál, majd elindult a házuk felé. Viszont hirtelen valamibe megbotlott. Elvesztette az egyensúlyát, elesett, s ennek a következménye az lett, hogy az összes sör ide-oda gurult, éless szisszenéssel jelezve, hogy ezt elszúrta a fiú."Hogy az a...." - vakarta meg a fejét, majd a lába elé meredt. Egy kiálló fatörzs keresztezte az útját. "De...hiszen ez még nem volt itt, mikor jöttem..." - mámult a sötétségbe "Lehet, hogy rossz irányba jöttem?" - ekkor meghallotta apja erőteljes rikácsolását "Nem. Biztos, hogy erre kell mennem..." - ekkor vett észre egy fura csillogó tárgyat a fúben "Mi a....?" - vette fel, s mivel senkit sem látott, elrakta a zsebébe.

Másnap:

Fájdalmas reggelre ébredt a főhösünk. A nap még éppen csak felkelt, langyos sugarakat eresztve a harmatos fűre.

- Hanri!! Hanri Lókert!!! Ébredj!! - üvöltötte nagyban az apja. De már ekkor Hanri fent volt. Az izgalom, a napfény és a lábujja jégcsappá változása felkeltette már rég. Gyorsan egy meleg zoknit húzott lefagyott ujjaira, és bepakolt a táskájába. Ugyanakkor egy szörnyű rémálomból ébredt., amit már többször is megálmodott. Ló nyihogását hallotta, paták dobogását, és egy női sikolyt. Viszont nem akart ezzel az álommal foglalkozni, eleget gondolkodott az utóbbi napokban. "Itt a nagy nap!" - gondolta izgatottan. Végre elmehet egy másik iskolába, ahonnan még nem rúgták ki. "Új iskola, új barátok, tiszta lap!" - mosolygott, és leszaladt reggelit készíteni. Az anyja már ott várta, a "Magyar Hírlap"-pal a kezében.

- Már azt hittem, sosem kelsz fel. Gyerünk, csinálj reggelit, mielőtt a saját anyád éhen veszik! - ripakodott rá Hanrira.

- Egy pillanat - felelte csöndesen a fiú, majd lehajtott fejjel elkezdett kutakodni a hűtőben. Mire kiválasztotta, hogy mit szeretne enni, már lefagytak az ujjai. Eldöntötte, hogy másnap vesz egy kesztyűt.

Rohanva érkezett a buszhoz.
- Bocsi, hogy késtem! - lihegett, mikor beért a buszmegállóba - Anya csokoládétortát akart enni.

- Meg kéne tanulnia néha egyedül étkezni - sóhajtott a barátja, Veréb - Mikor is készített utoljára valamit? 10 éve?

- Amióta megszülettem, már nem mer a konyhába bemenni. - sóhajtotta a fiú. A lábai még remegtek, és a szíve is majdnem kiugrott a helyéről.

- Lehet, hogy történt ott egy kis baleset... - vigyorgott sokat sejtően a barátjára Veréb.

- Baleset? Milyen baleset? - értetlenkedett

- Hát te! - bökte ki végül kellemetlenül

- Jah! - kapott a fejéhez Hanri, és egy kissé elvörösödött - Túlságosan tele van a fejem...

- Nyugi, minden rendben lesz! - vigyorgott bátorítóan Veréb, és átkarolta a barátját.

- Hé... - próbálta lehámozni Veréb csontos ujjait a válláról, de ez mindössze fulladozó kapálózásnak látszott. Majd végre megérkezett a busz, és már indultak is az új kaland felé. Nem is sejtették, hogy valaki követi őket....

Végre leültek egymás mellé, az ajtó melletti padsor közepén. A többiekkel is szerettek volna beszélgetni, de bejött az új osztályfőnök, és csendre intette őket. Lassan a tanterem közepére ment, és leült a tanári székre. Fiatal nőnek látszódott, alig 30 évesnek, mégis, mintha a szokottabbnál több ránc lett volna az arcán.

- Örülök, hogy megismerhetlek titeket. Én leszek az új osztályfőnökötök. - mondta egy kicsit sem vidáman. Majd ismét a lábára nézett, gondterhelten. - És hallom, hogy itt van a mi osztályunkban a bizonyos Hanri Lókert! - mindenki meglepetten pillantott körbe.

- Hanri? Az a Lókert?? - kérdezgették egymástól. Hanri kellemetlenül lehajtotta a fejét. Sokan a neve miatt csúfolták, ami-tudniillik-eléggé furcsa. Megpróbált minél kisebbnek látszani. Mellette Veréb vigyorgott nagyban.

- Igen. Itt van köztünk, a híres Panci Lókert fia, Hanri Lókert. - erre már ő is felkapta a fejét. Miért mondja el ezt ország-világnak?? És honnan tudják, hogy ki az apja??

- De hol? - kiáltott fel egy fiú, majd az egyik középső padsorban ülő szőke hajú lányra mutatott - Hé, te! Igen, teeee....Te lennél Lókert?

- Hülye vagy?? - emelte fel a hangját a lány - Nem veszed észre, hogy én egy csaj vagyok?? - ezen mindenki egy nagyot nevetett. Még az osztályfőnökés a szőke lány is elmosolyodott. Kivéve Hanri. Nem értette, hogy miért ilyen felkapott.

- Szóval - lett ismét komoly a tanárnő arca - ha itt van az a bizonyos Hanri Lókert, akkor kérem álljon fel vagy jelentkezzen! - a fiú nagyot nyelt. végül is nagy levegőt vett, és éppen, amikor cselekedni próbált, látta, hogy Veréb áll fel helyette.

- Én vagyok Hanri. - jelentette ki élesen - Talán nem tetszik a nevem, tanárnő? - Hanri még kisebb lett, mint volt.

- Örülök, hogy megismerhetem! - ugrott fel a székből, és odafutott Verébhez mindkét fiú őszinte döbbenetére. Megfogta a kezét, majd rázni kezdte - Sokat hallottam rólad!

- Ko...komolyan? - pirult el Veréb. Minden szempár rá szegeződött, mikor végre kibökte - Akkor ne az én kezemet tessék szorongatni...

- Micsoda? - hördült fel a tanárnő, és elengedte a fiú kezét. Gyorsan felállt Hanri is, hogy mentse a menthetőt.

- Elnézést, csak segíteni akart, mert általános iskolába mindig csúfoltak... - Veréb visszaült a helyére, égett ábrázattal. A tanárnő a fejét csóválta.

- Honnan tudjam, hogy te vagy az igazi Lókert? - majd elmosolyodott - Hát persze! - azzal megnyomta Henri két szemöldöke között lévő pontot. Egy pár másodperc után elégedetten figyelte, ahogy bepirosodik. Henri azonnal tűzpiros lett, s szinte érezte a vörösen izzó lángokat, ahogy nyaldossák az arcát.

- Itt van! - kiáltott fel a nő - Egy patkó ábrázatú seb! - mindenki lerohanta, és ahol érték, fogdosni kezdték. Mikor végre csillapult a tömeginvázió, megszólalt reketen Henri

- Honnan tudja a nevem? És az a sebhely miért olyan fontos?

A tanárnő elkomolyodott.
- Szóval még nem meséltek róla. Gondolom azt tudod, hogy az apád meghalt.

- Mi??? - kiáltott fel rémülten, és akkora lett a két szeme, mint az egész feje - Mi történt apával?? Elütötte egy kocsi??

- Nem tudtad, hogy ez nem az igazi apád? - kérdezte rekedten a tanárnő, és ő is elvörösödött, mint az érett, finom paradicsom.

- Nem!! - hangja már megközelítette a legmagasabb és legsírósabb hangot e világon. Az egész osztály pislogva nézte őket, miközben egyik másik nagyot nyelt. Milyen izgalmas máris az első nap!

- Höm... - vakarta meg a fejét az osztályfőnök - Akkor mostmár tudod. De kérlek tegyél úgy, mintha nem is sejtedéd! - azzal megveregette a rémült fiú vállát - És most akkor kezdjük az órát...
Hanri szinte kővé dermedve állt még mindig, s még Veréb sem tudta lerángatni.

- De...ez... - csak hápogott, mint az a vadkacsa, akit az előbb szíven lőttek - Nem...ez...hogy...

A tanárnő meg sem fordult, úgy ejtette ki a szavakat.

- Az apád meghalt. Nem akarták elmondani, de most már tudod. Sajnállak, de nem szeretném, ha eljárna a szád otthon. - megfordult, komoly ábrázattal - Világos? - kérdezte ellenkezést nem tűrő hangon.

- Igen.... - hajtotta le a fejét Hanri, mintha valami szörnyűséges dolgot csinált volna.

- Most kérlek menj haza, mert látom, hogy nagyon fáj a fejed. Holnap újra várlak, lehetőleg meggyógyulva! - a hangjában csak a parancs szigorú ostora érződött, semmi más. Hanri bepakolta a táskájába a dolgait, és az ajtó felé vette az irányt. Még mindig nem tért magához, de inkább nem szólt semmit.

- Elmegyek veled! - ugrott fel Veréb a helyéről

- Nem. - válaszolt a tanárnő hidegen és szigorúan - Itt maradsz. Hanri, mielőtt haza mennél, nézz be az igazgatóiba. Várnak rád. - mindenki síri csöndben várta meg, hogy becsukódjon az ajtó, csak utána kezdtek el súgdolózni. Az osztályfőnök nagyon sóhajtott, és igyekezett rendet tartani az órán. Hangja néha-néha megbicsaklott. Ilyenkor nagy levegőt vett, és folytatta a beszédet, mintha mise történt volna. Persze mindenki tudta, hogy nem igaz, és hamarosan érdekes és izgalmas dolgok fognak történni. Ettől mindenkinek felforrt a vére, és szerettek volna Hanri helyében lenni. Kivéve egy személyt. Saját magát. Még azt sem tudta, hogy hol van az igazgatói, csak ide-oda kóborolt a csendes és szinte félelmetes folyosón. Ekkor mintha lónyerítést hallott volna. Az egyik falhoz tapasztotta a fülét, de a nyerítés úgy eltünt, mint egy szélsebes paci...

- Hé, te meg mit csinálsz? - kérdezte valaki a háta mögött. Igen, nem mindennapi látvány, hogy egy fiú átöleli a falakat.. - Ennyire tetszik az iskola? - valami gúny bújkált a hangjában. Henri gyorsan megfordult, hátát a falhoz támasztva.

- E...elnézést, én csak...elküldtek...és az iga...igazgatói...vagyis... - dadogta zavartan, és még jobban hozzányomult a falhoz. Egy úgy másodikos lány állt előtte, mosolyogva. Látszólag nagyon mulattatta a fiú zavara.

- Kit keresel? Nem kéne órán lenned? - kérdezte végül

- Leküldtek az igazgatóhoz.... - sóhajtotta Hanri

- Hoppá, mit tettél? Általában csak azokat küldik le hozzá, akik valami szörnyüséges bűnt követtek el... - s mivel nem kapott választ folytatta - Itt van, a folyosón a legutolsó ajtó az igazgatói. Gondolom még kilencedikes vagy...

- Igen... Köszönöm! - mosolyodott el, majd elindult a megadott irányba.

- Várj, fiú! - hallotta a lány hangját - Engem Kertitörpének hívnak! És téged?

- Lókert... - dünnyögte - Hanri Lókert. - azzal tovább futott. A lány még sokáig nézett utána.

- Hanri? Honnan ismerős ez a név? - gondolkodott hangosan, majd ő is elindult a tanterme felé.

Hanri halkan bekopogott az ajtón. Egy öblös, férfias hang szólalt meg.

- Nyitva.

A fiú lassan belépett. Egy sötét, vörös függönyökkel beárnyékolt szobában találta magát. Miután hozzászokott a szeme a sötétséghez, végre ki tudta tenni az igazgató alakját.

- Ki vagy?

- Hanri. Hanri Lókert. - mutatkozott be illedelmesen a fiú.

- Szóval te lennél? - felállt, és az egyik függönyt egy erős kézmozdulattal elhúzta. A tartókerekek úgy nyikorogtak, mint fába szorult féreg.

- Igen, azt hiszem... - már ebben sem volt teljesen biztos. A férfi ismét leült, és egy ideig farkasszemet nézett vele, majd egy nagy sóhajjal hellyel kínálta a fiút.

- Ülj le bátran, Hanri. Ne félj, nincs baj. - mosolygott fáradtan, de legalább barátságosan. A fiú gyorsan helyet foglalt, de nem próbált szemkontaktust kezdeményezni. - Nos, rémülten hallottam meg, hogy az egyik alkalmazottam elárult neked valamit... - kezdett bele az igazgató - Egyébként én Labrador vagyok... - mosolyodott el, egy egy pillanat múlva ismét komor ábrázattal meredt Hanrire - nos... sajnálom, hogy így kellett megtudnod, de ezen változtatni nem lehet. Te híres vagy, mivel egy gonosz ember, Póniló, akit nem nevezünk nevén, hiszen olyan borzasztó ez a szó, ezért csak nyemtudodki-nek szólítja mindenki, meg akart ölni.

- Mi?? - nyelt egy nagyot Hanri. Most már komolyan nem értette, mi történik itt.

- Meg akart ölni. És nem is akárhogy! állítólag apád volt a legjobb barátja. Viszont Póniló átállt a - ekkor leintette az épp kérdezni készülő fiút - Ne félj kimondani a nevet, Hanri. Te rászolgáltál. Nem szabad félni a névtől, különben esélyed sincs a hordozójától megvédeni a sajátodat... - itt várt egy pár másodpercet, hogy Hanri felfogja a súlyos szavakat, majd ismét folytatta - Szóval Póniló átállt a gonosz oldalra. egyesek szerint mindig is gonosz volt, de én nem hiszem. És bosszút akart állni Pacni Lókerten. És nem is akárhogy! Téged akart eltenni láb alól, mivel az apád már inkább veled foglalkozott, és nem akart átállni a rossz oldalra. És mivel a kedvenc állata a ló volt, mint az apádnak, így úgy gondolta, ez méltó halál a számodra. Azonban apád eléd ugrott...és megmentett. - még komorabb lett az arca, és szemében mintha könny csillogott volna. - Ez még csak egy éves korodban történt...az anyád sokkot kapott, és nem emlékszik semmire. De miután apád meghalt, a dühtől vörösen ismét meg akart ölni...viszont nem sikerült neki. Csak az a sebhely maradt utána, ami patkó alakú... Senki sem tudja, hogy mi történt akkor, az viszont biztos, hogy megmentetted magad és az anyádat, ráadásul Póniló eltünt. 13 éve nem hallottunk róla...

- De ez nem is egy sebhely, hanem csak egy pattanás! - fakadt ki Hanri, aki már végképp nem értett semmit. A fonalak úgy összegubancolódtak, mint a spagetti a tányéron.

- Egy pattanás 13 éve ott pirosodna a két szemed között? - csóválta a fejét Labrador - De ez nem lényeg. Sikerült végre megszabadulnunk Pónilótól, és te sem haltál meg. Ennyi a lényeg. Kérlek ne szólj anyádnak, tudom, hogy nehéz, de belehalna, ha újra emlékeznie kellene...

- Rendben - bólintott rá Hanri lelkiismeretesen. Nem nagyon értette a történetet, de ha az anyjáról van szó...

- Gondolom bentlakós leszel. Hozd a cuccaidat, meglátod, jól fogod érezni itt magad! - mosolyodott el kedvesen

- Igen... - viszont ebben már nem volt olyan biztos.

 

 

 

Veréb lassan, egyenletes mozgással ment a Lókert házhoz. Könnyen fel lehet ismerni, mivel az oldala bűzölög a hányástól, amit a család feje hagy ott minden este, és a felesége nem bírja letakarítani. Legtöbbször Hanrire marad a piszkos munka...amióta ismeri az anyját, sosem csinált meg semmit a mosáson kívül, azt is elég ritkán. És mivel a mostohaapja állandóan részeg, így ő csinálja meg ezeket a dolgokat. A ház különben teljesen új volt. Nem régen vették meg, mikor ideköltöztek. Akkor, azon a napon ismerkedett meg egymással a két fiú.

- Jó napot! - köszönt illedelmesen Veréb a most is részegen tántorgó férfinek - Hanri itt van?

- A fijjam?*hukk* Asszem egen...kerülj beljebb...*hukk* - majd kitántorgott a bejárati ajtón, és irtózatos hangokkal meg szaggal pirosra festette a falat. A fiú grimaszolt egyett, majd belépett az előszobába. Az egész lakás tiszta volt, Hanri anyja sokat is dicsekszik vele, és közben sajnáltatja magát, hogy mennyi házimunkát kell csinálnia. 13 éve még egy portörlőt sem vett a kezébe. Mindet a fia csinál, ahogy a reggelit, az ebédet és a vacsorát is.

- Hanri?? Hanri! - szólongatta a barátját, ahogy a nappaliba tette a lábát. - Itt vagy?

Kinyitódott a szemben lévő kis ajtó, és egy bozontos fej nézett ki.
- Hát itt vagy! - sóhajtott fel Veréb - Mi a baj?

- Kerülj beljebb - szólt halkan a fiú, és csak azután kezdett el beszélni, hogy a barátja becsukta az ajtót. - Valami nincs redjén - ült le az ágyára - Ezen a napon több dolog történt, mint az elmúlt években!

- Tudom. Mit mondott az igazgató? - ült le Veréb is

- Azt, hogy ne szóljak anyának, mert belehalna. És volt egy Póniló, aki engem akart megölni, viszont apámat sikerült...és én valahogy legyőztem őt...De fogalmam sincs, hogy hogyan! És ezért ünnepelnek! Lehet, hogy nem is én tettem!

- Nyugi, minden felkapottság 3 napig tart. Hamarosan elnyugszik minden itt, meglátod! És mik ezek a cuccok? - mutatott a félig bepakolt bőröndre

- Kollégiumba leszek.

- Komolyan? Akkor engedd meg, hogy elsőnek köszöntselek a bentlakósok körében! - nyújtotta a kezét Henri felé

- Mi?

- Én is kollégista leszek, mivel sokat kéne utazni, és állítólag nagyon jó a kollégium!

- Legalább nem leszek egydül - mosolyodott el fáradtan

A következő nap kínosan telt. Az osztályfőnök elmagyarázta, hogy vannak látás és hallás sérültek, amikre külön vigyázzanak az elsősök. Majd a sok-sok délutáni programról kezdett el regélni. Viszont másnap mindenki úgy nézett Hanrire, mint egy általános középiskolás srácra, a fiú legnagyobb meglepetésére és megkönnyebbülésére. A következő órán a tanárnő,(aki végre bemutatkozott,) körbevezette őket az egész iskolában.

- Itt van az első emelet pihenőrészlege - mutatott a padokra és a székekre - És itt középen meg a vakok munkáját csodálhatjátok meg! Úgy csinálták meg ezeket az állatokat a gyurmából, hogy még sosem láttak ilyen élőlényt. - mindenki csendben gondolkozott pár másodpercig, majd egy fiú ment oda Hanrihez.

- Hát nem gusztustalan, Lókert? - súgta oda. Hanri megprördölt, hogy a gúnyos szempárral nézhessen farkasszemet. - Én Tako Megfojt vagyok. Hallottam, hogy te vagy az, aki megölte nyemtudodkit.

- Nem öltem meg - tiltakozott egy kicsit hangosabban a kelleténél, így a többi diák is rájuk figyelt. Hanri idegesen forgatta a szemeit.

- Mi a baj? - kérdezte Veréb

- Á, Veréb! - szólította meg gúnyosan Tako - Hogy hogy felvettek ide? Azt hittem, hogy kukásnak fogsz tanulni! - röhögött a képébe. A fiú mereven állta a tekintetét.

- Én legalább nem protekcióval kerültem be ide, Megfojt! Hallottam egyet s mást rólad és az apádról!

- Rólunk mindenki hallott. De mi van veled? Ebben a rongyos göncögben akarsz mindvégig járni? Látszódik, hogy vén naplopók a szüleid, pancser! - Veréb már majdnem nekiment, amikor felcsattant a tanárnő hangja

- Mi történik itt? Inkább rám figyeljetek, rendben? - majd újra magyarázni kezdett. Tako gyilkos tekintettel meredt a fiúra, majd Hanrihez ment, és gúnyosan megszólalt.

- Jobb, ha jobban megválogatod a barátaidat, Lókert.

- Kösz a tanácsot, de én döntöm el, hogy kivel leszek jóban - nézett ő is haragosan

- Még találkozunk! - húzta fel az orrát Tako, majd diadalittasan elcsoszogott, egyenesen a mosdóhoz. Kinyitotta, majd belépett, de egy másodperc múlva kilökődött az ajtó, és Tako rohant ki buktácsolva. Majd egy másik ajtó felé vette az irányt, amin az állt: Férfi WC.

 

2. fejezet: Kezdeti bökkenők

 

A három főhős nem sokáig élvezhette a nyugalmas, szürke hétköznapokat. Ugyanis hamar észrevették, hogy nincs minden rendben az iskolával. Szörnyű titkok lebegtek az orruk előtt, arra várva, hogy kinyissák őket. És mivel mindhárman szerettek utána járni a dolgoknak, így hamar bele is csöppentek a közepébe. Az egész egy átlagos magyarórán kezdődött. Hanri észrevette, hogy nem bírja hosszabb ideig lecsukni a szemhéját, valami oknál fogva. Majd azt is, hogy a tanár azonnal kiszúrta, ha a barátainak egyáltalán szándékozott valamit mondani.

  • Mintha egy különös bűbáj hatása alatt állnék! – mondta lélegzetvisszafojtva Verébnek.

  • Fura, én nem éreztem semmit… szerintem csak túl nagy a fantáziád! – majd körülnézett – Hol van Kebles Kertitörpe? – vigyorogta gúnyosan. Nem is vette észre, hogy a lány a hátuk mögött volt, és mindent hallott.

  • Szóval csak ezért álltok szóba velem? – kérdezte a sírás határán. Az ajkait úgy összeszorította, hogy csak egy csík látszódott belőlük, de még így sem tudta visszatartani a könnyeit. Végre úgy érezte, megtalálta az igazi barátait, de úgy látszik, megint tévednie kellett.

  • Nem úgy értette… - próbálta menteni a menthetőt Hanri, de Kertitörpe már rég elfutott. – Ezt jól megcsináltad! – förmedt rá a barátjára, de Veréb csak legyintett, és ennyit mondott:

  • Ugyan már! Hamar megbékél!

 

Kertitörpe egész nap a lány wc-ben sírdogált, és mivel oda fiúknak tilos a bemenet, így meg sem tudták vigasztalni a lányt.

  • Le fog maradni a tanítási órákról! – aggódott Hanri

  • De ami még a legfontosabb, a beosztásról!

  • He? – pislogott a barátjára

  • Nem hallottad? Most fognak beosztani, hogy ki hol fog aludni, melyik házban! Tudod, a kollégisták! Úgy izgulok!

  • És… miért olyan fontos ez?

  • Te semmit sem tudsz? – korholta le a fiút Veréb – Négy ház van, a Trágyagyár, a Hurkabrumm, a Kotlóház, és a Csippendél. Hogy melyikbe jutsz, azt te döntöd el. Egy kalapból kell kihúzni valamelyik nevet, és abba fogsz kerülni. Állítólag eddig még mindenki meg volt elégedve azzal, amit kapott, ne kérdezd, hogy hogyan.

  • Ez is nagyon különös… - bámult maga elé Hanri, és így észre sem vette, hogy valaki a háta mögé lopózott.

  • Csak nem a házkiválasztásról beszéltek, taknyosok? – rikácsolt Tako

  • Igen, Megfojt – válaszolta ridegen Veréb – És remélem nem oda osztanak majd minket, ahová téged!

  • Hát igen – húzta ki magát a fiú – Ti biztos valamelyik alsóbbrendű házban fogtok üldögélni, míg én híres diák leszek!

  • Asszem nem bír minket Megfojt… - mosolyodott el Hanri is.

 

A matematika óra szokásosan unalmasan telt, amíg a tanár ki nem pécézte Hanrit.

  • Szóval te vagy a híres Lókert fia? – húzta fel a bozontos szemöldökét. Nem igazán volt szívtipró típus, de tanárnak épp megfelelő szigorral rendelkezett. Nyakig érő haját mindkét srác szívesen képzelte el lófarokba kötve. – Meg tudnád mondani, hogy mennyi 2x*58/30 és ezt elosztva 13-mal?

A fiú gondolkozott egy darabig, majd lehajtotta a fejét.

  • Nem tudom, tanár úr.

  • Nocsak… - vigyorodott el önelégülten, majd tovább magyarázott. Ezt még párszor eljátszotta Lókerttel, és így a fiú is érezhette, hogy nem fog könnyen menni a matematika.

  • Te jó ég! – sóhajtotta, majd Verébhez fordult. – Láttad, mit csinált? Egész órán engem csipkedett!

  • Hát csípd vissza! – nevetett Virsli – Egyébként ő Kobra, és mindenki utálja. A Tárgyagyárosok osztályfőnöke.

  • Szóval nem csak a kollégistáknak kell cetliket húzgálniuk? – vigyorodott el Hanri – Nicsak, te sem tudsz mindent!

  • Haha, nagyon vicces! Egyébként Kertitörpe még mindig nincs itt? – terelte a témát Veréb

  • Nincs sajnos. Most milyen óra jön?

  • Nyelvtan Logopédus professzorral. Figyeld meg, állandóan dadog! És úgy néz ki, mint egy szultán! Állítólag valamelyik élő túlélőtábor miatt rejtegeti a kopasz kobakját…

  • Erre kíváncsi vagyok! - ekkor látták meg az emlegetett tanárt (avagy szamárt). Verébnek tényleg igaza volt, Logopédus turbánt hordott a feje tetején, és egy különleges, keleti stílusú ruhát viselt. Már csak néhány hastáncos lány hiányzott mellőle.

  • Oh, ü… üd… üdvözlöm, Ló… Lókert! – szaladt Hanrihoz – Ö… örül… örülök, hogy me… megismer… hetttem! – fogta meg mindkét kezét. A fiú eléggé zavarba jött, így ő is csak dadogva jutott szóhoz. Még mindig nem értette, hogy mitől ilyen nagy szám az ő pattanása.

  • É… én is örülök, Logopédus professzor. – a tanár végül észrevette, hogy mennyire letámadta a diákját, így elengedte a két mancsot, kihúzta magát, zavartan köhintett egyet, majd betessékelte a tanterembe a két fiút.

  • Ez meleg helyzet volt! – vigyorgott Veréb. De Hanri csak testben volt ott az órán. Kicsengőig csak a nevén, és a történetén, meg a különös energián gondolkozott, ami megcsapta mindkét tanár közelsége után. Vajon mit rejtegetnek?

 

Hanrinak viszont nem volt ideje sokáig gondolkoznia a helyzeten. Vége lett az órának, és a sorsdöntő kalaphúzáson volt a sor.

  • Köszöntelek benneteket, elsőévesek! – mosolygott kedvesen Labrador igazgató – Végre elérkezett a nagy nap, amikor eldől, hogy melyik házban fogtok lakni. Remélem mindenki elégedett lesz az eredménnyel!

Ekkor egy hatalmas, jetinek kinéző férfi nyitott be a terembe. Hosszú, fekete szakálla volt, és szinte alig fért be az ajtón. Kezében egy nagy, fekete baseball sapkát tartott, ami dugig volt színes cetlikkel.

  • Ez lenne a hírhedt süveg? – fintorgott Hanri, de csak egy lepisszegést kapott Kertitörpétől. Apropó, Kertitörpe! Végigsírta a délelőttöt, de úgy gondolta, ezt akkor sem hagyhatja ki, ha még maradt folyadék a testében.

  • Örülök, hogy itt vagy – mosolygott rá Hanri, de ismét csak egy lepisszegést kapott.

  • Ki ez? – fordult Verébhez

  • Ő Hungry, a könyvtáros, egykor még diák volt, de utána kirúgták. – Hanrinak valahogy nagyon ismerős volt ez az alak, viszont minél jobban próbált visszaemlékezni, annál jobban nem emlékezett semmire.

  • Most pedig itt az idő, hogy megkezdjük a sorshúzást! - szólalt meg ismét az igazgató, és mennyei fény gyulladt fel a nagy teremben. Mindenki ámulva nézte a lebegő gyertyákat, és nagy csillárokat.

  • Látod, én megmondtam! - kezdte megint Hanri – Varázslat! Más nem lehet!

  • Idióta! - intette le szigorúan a fiút Kertitörpe – Ezek csak kivetítések, látod? Ott van a fényforrás! - mutatott az ablakok mögött elbújtatott kis kivetítőkre. De többet a lány sem mondhatott, mert már szólították is.

  • Kertitörpe Udvarház! - a lány remegő térdekkel és vacogó fogakkal lépdelt előre. Valahogy úgy érezte, lelassul az idő, és mindjárt rosszul lesz. De egyik sem következett be. Szinte kényszerítette magát, hogy a nagy sapkába nyúljon, majd szinte villámsebességgel húzta ki a kiválasztott cetlit.

  • Csippendél! - vidult fel az arca, és úgy érezte, ennél boldogabb nem is lehetne. Mindenki tapsolt, miközben a Csippendélesek nagyokat kurjantottak, és vidáman köszöntötték Kertitörpét.

Viszont Hanrit egyre jobban aggasztotta ez az egész. Vajon ő melyik házba kerül? Vajon talál barátokat? Még jobban elkeseredett, amikor Veréb is Csippendéles lett. Hallotta a barátjától, hogy A Csippendél a becsület és a bátorság jelképe, a Trágyagyár az erősek és kitartóak menedékháza, a Hurkabrumm a szeretet és a felelősteljesség kriptája, a Kotlóházban meg a bölcseket, hidegvérű, megfontolt embereket látják szívesen. Hanrire viszont egyik tulajdonság sem illett rá. Nem volt bátor, sem vakmekő, az erősség távol állt tőle, bölcsnek sem mondhatta magát, és felelősteljesség sem illett rá. Bánatosan lehajtotta a fejét, és már felkészült a legrosszabbra.

 

3. fejezet: "Kill you!"

Viszont Hanrit egyre jobban aggasztotta ez az egész. Vajon ő melyik házba kerül? Vajon talál barátokat? Még jobban elkeseredett, amikor Veréb is Csippendéles lett. Hallotta a barátjától, hogy A Csippendél a becsület és a bátorság jelképe, a Trágyagyár az erősek és kitartóak menedékháza, a Hurkabrumm a szeretet és a felelősteljesség kriptája, a Kotlóházban meg a bölcseket, hidegvérű, megfontolt embereket látják szívesen. Hanrire viszont egyik tulajdonság sem illett. Nem volt bátor, sem vakmekő, az erősség távol állt tőle, bölcsnek sem mondhatta magát, és a felelősteljesség kapuban sem várakozott sokat születése előtt. Bánatosan lehajtotta a fejét, és már felkészült a legrosszabbra.

- Henri Lókert! - hallotta a saját nevét, és azonnl kirázta a hideg. A teremben síri csönd lett, olyan, amit a felelések előtt hallhat az ember. A fiú nagy levegőt vett, és engedte a lábait, hadd vezessék fel a lépcsőn, hadd kotorjanak a kezei a sapkában, amíg egy számára gusztustalan, hányásszínű cetlire terelődött a figyelme. Bármennyire nem azt akarta, sokkal jobban tetszett a mellette lévő sötétkék, mégis azt sikerült megcsippentenie. Amikor Hungry beolvasta, meglepődve pislogott.

- Csippendél! - lopva belenézett a kezébe, majd ismét a sapkába. A kék kis cetli eltünt! Már épp ismét bele akart nyúlni, és megkeresni, mikor a csippendéles fiúk rikoltozni kezdtek, és örömódákat zengeni. Henrinek nem volt más választása: hgynia kellett a furcsa esetet, és elfogadni a döntést, ami igazán nem volt ellenére. Hunry kedvesen mosolygott a fiúra, ami leginkább egy emberevő vicsorra hasonlított, de a szándék a fontos.

- Takony Megfojt! - hallatszott ismét ostorcsapásként az óriás mél hangja. Veréb és Kertitörpe nevetve szorították keblükre a fiú fejét, aki zavarodottságában még egy mosolyt sem tudott festeni a bamba ábrázatára.

- Röff Virsli? Ez a becsületes neved? Honnan jött a Veréb? - fordult Kertitörpe a vöröshöz, aki úgy nézett a lányra, mintha valami iszonyú hülyeséget kérdezett volna.

- Virsli-> kaja-> hús-> madár-> veréb. Tetszik érteni? - húzta ki magát, és úgy magyarázott, mintha egy csecsemőnek mondaná. Körülöttük páran elvigyorodtak, néhánan felnevettek, mások nagyokat bólogatva helyeseltek.

- Ismered azt a szót, hogy LOGIKA? - sóhajtott a lány, ökölbe szorított kezekkel.

- Te meg ismered azt a szót, hogy melltartó? - bökött a keblekre a srác. Kertitörpe leblokkolását egy csúnya kitrappolás követte a teremből, majd ajtócsapás. Mielőtt Henri valamit mondhatott volna, kihírdették az újabb eredményt.

- Trágyagyár! - viszont az örömnevetés helyett egy sikolyt lehetett hallani a folyosóról. Mindenki erében megfagyott a vér, és gépies mozdulatokkal fordultak az egyetlen kijárat felé.

- Ez.... - pillantott egymásra a két barát - Kertitörpe hangja volt!



Hamarosan egymáson átgázolva szaladtak kifelé a diákok, megnézve, mi miatt hangzott el a sikoly. Labrador a fiatalok háromnegyedét sikerült lenyugtatnia, hogy mivel, nem lehetett tudni. De Henri és Veréb gyorsabbak voltak, ők már a lépcsőn szaladtak felfelé, arrébb lökve az előttük menetelő személyeket. Amikor viszont elérték az utolsó lépcsőfokot, földbe gyökerezett a lábuk.

A folyosó végén volt egy társalgó, amivel szemben lehetett le- és felmenni. Mindegyik emeletnek külön ilyen nyitott terme volt, amiben pár pad állt, virág, középen meg egy kis asztalka, a fogyatékosok munkáival. Sorakoztak ott gyurmák, rajzok, és rengeteg mosolygásra késztető alkotás. Ezek mögött a hatalmas ablakok mutatták, milyen magasan van az ember. Most viszont nem lehetett csodálni a kinti tavaszias tájat, mivel egy vastag vörös csík mázgálta el. A mellette lévő fal is ezzel a pirosas iszappal volt tarkítva, és csak pár másodperc után vették észre, hogy ez egy üzenet.

"Killl you!" - mázolta fel az a titokzatos valaki. De nem is a helyesírási hiba volt a legszörnyűbb, hanem az egyik pad mögül kikandikáló hófehér kéz.
Végre pár tanár is lihegve felért, de ők is csak nehezen kapták vissza a jelenlétüket.

- Menjetek a tantermekbe, most!! - ordította Kobra, elhessegetve a diákokat. Henri közelebb lépett, és emlékezett a lányra. Az egyik látássérült tanuló volt, vállig érő vörösbarna haja rátapadt a pufók, görcsbe rándult arcára, a szája néma sikolyra nyílt, de hang nem jött ki a torkán. Szemei ijesztően nagyra nyitódtak, szemzugába könny csillogott.
Henri nem ismerte, mégis iszonyú fájdalom járta át a testét. Hátratántorodott, így nekiütközött Verébnek.

- Menjünk! - ragadta meg Lókert karját Virsli, és a tantermük felé húzta őt. Mindkettőjük agyában az a bizonyos felirat villogott. Vajon ki írta fel, és kinek szánta?

 

- Jobban vagy? - karolta át Veréb Kertitörpét, aki egy hatalmas pofonnal viszonozta ezt a kedves gesztust.

- Most már igen. - húzta fel az orrát, majd lopva Henrire nézett. - És te? Olyan fájdalmas az arckifejezésed.

- Csak lüktet a pattanásom. - felelte. Az egész osztály szokatlanul csöndben tengődött. A tanárok megtiltották, hogy valaki ki merje tenni a teremből a lábát, kicsapással fenyegetvén őket. Néhányan sakkoztak, mások idegesen mozgolódtak a székben, a többiek mindenféléről beszélgettek, csak a mostaniról nem. Mindenki sejtette, ki lehet a háttérben, de senki se merte kimondani a nevét.

- Elég! - szökkent fel Veréb, és Henrihez fordult. - Nem bírok nyugton ülni! Meg kell néznünk, mi folyik kint! - Kertitörpe a fejét fogta, miközben fenhangon okított.

- Azt nem lehet, megtiltották. Ki akrod rúgatni magad? Akkor menj egyedül!

- Milyen betojiak vagytok! - kulcsolta össze a kezeit a mellkasa előtt sértődötten. - Nem igaz, hogy titeket ez nem foglalkoztat! Majd max zt mondom, muszáj volt kimennem a vécébe. - fordult meg, és egy pillanat múlva már el is tünt. Henri nagyot sóhajtott, majd ő is felállt a különösen seggzsibbasztó székről.

- Azt ne mondd, hogy... - tátogott Kertitörpe, és remélte, csupán elunta az ülést a fiú.

- Nem hagyhatom egyedül, még a végén bajba sodorja magát. Nem kell jönnöd, ha nem akarsz. - mosolygott a lányra, amitől az egyből csepegni kezdett. A szája gorsabb volt, mint az agya.

- Megyek! - a többi diák annyira el volt foglalva a saját bajaival, hogy észre sem vették e három csínytevő hiányát.



 - Ha elkapnak, biz' isten... - puffogott Keritörpe, és magát átkozta, hogy lehetett ilyen. A szíve mindhármójuknak vészesen zakatolt, de maguk sem tudták, mit keresnek. Az egyik falhoz simultak, onnan pislogtak le a lépcsőn. A lány már nem volt ott, viszont a vérrel írt üzenet még mindig pillantásokat börtönbe zárva igyekezett magára vonni a figyelmet.

- Lehet, hogy Póniló volt...? - bukott ki Henriből, mire a két társa egyet hátrállt tőle.

- Ne mondd csak így ki a nevét! Ebbe a suliba járt, és szörnyen rossz fényt vet ránk! - a hangját lehalkította, de még így is durván csapódott a srác fejéhez.

- Jól van, bocsánat! De ti is ezen rágódtok, nem? - nézett vissza a falra, de nem ment közelebb. Ott álltak, az egyik terem mellett, mindhárman kicsit begörnyedve, a falat használva támasznak. A lábuk különös x alakba fejlődött, úgy tanakodtak. Szemben velük volt a mosdó, így bármi gond van, az alibijük biztosítva van. Hirtelen viszont kivágódott a terem ajtaja, kilapítva Verebet. Takony lépett ki, körülkémlelve. Mivel az ajtó takarta a három csintalat, nem vette észre őket. Meggyőződve az üres folyosóról, becsukta maga mögött az ajtót.
Hirtelen 6 kar ragadta meg, pár a kezét, egy a száját, nehogy ijedtében felsikoltson.

- Csak mi vagyunk! - súgta a fülébe Veréb, majd jelzett a többieknek, hogy elengedhetik.

- Mit csináltok itt? - nyekergett, miután meg tudott szólalni döbbenetétől.

- És te? Tilos kimenni! - korholta le a fiút Kertitörpe, nem mintha ő nem lett volna ugyanolyan saras. Megfojt hátrébb lépett, és kihúzta magát.

- Jól tudom! De muszáj látnom, mi folyik itt! - a másik három némán bólintott. Titkon ők is így érezték. Mind a nyolc szem egyesült erővel pásztázta a falat, majd szinte egyszerre sóhajtottak fel fáradtan.

- Ki az a hülye, aki a kill-t 3 l-lel írja?? - Veréb igazán remélte, a többiek tudnak valami kézenfekvő okot mondani.

- Vagy ennyire hülye... - húzta fel a szemöldökét Takony, beletúrva hidrogénszőke hajába - Vagy csak megtévesztésből. - tovább viszont nem tudtak észtcserélni, mert lépéseket hallottak meg.

- Gyertek gyorsan! - húzta be a többieket a lányvécébe Kertitörpe. Épp, ahogy csukódott az ajtó, egy árny jelent meg a folyosón, szörcsögve haladt a mosdó irányába. Az ajtó nyikorogva engedte be a rémséget. A négy fiatal lélegzet-visszafojtva tapadtak egy-egy vécéfülkében lévő falra, lábukat feltéve a fedőre. Henrinek ismét megfájdult a feje, alig bírt guggolni, hiába támasztotta ki magát. A képzeletbeli szemei előtt képek villantak, majd ismét a lónyihogás, amit már oly jól ismert. A cuppogás egyre közelebb került, majd megállt, és hatalmas levegőket véve szívta be a félelmet. Kertitörpe remegve kpkodta a levegőt, Takony meg éppen zon gondolkozott, vjon kifér-e az apró ablakon. Hirtelen hatalmas dördüléssel vágódott ki Henri ajtaja, és a fiú szembenézhetett az előbb említett szörnnyel.
És az iskolát egy újabb sikoly rázta meg.

 
Újdonságok

^^

Jóreggelt mindenkinek! Elég régen frissítettem, de úgy gondoltam, kicsinosítom kicsit az oldalt! Szóval a következő hetekben több újítás lesz :)
A mostani újakból pár:


 - Álmomban - egy apró dallam szöget ütött a fejembe, az érzéssel karöltve pedig sikerült létrehoznom ezt.:)
 - Napló egy fiatal srác mindennapjai, aki kellően unatkozik ahhoz, hogy leírjon mindent. :D
 - Sajnálom - szakítás...vagy nevezhetjük annak, ha a járás meg sem történt? De attól még fáj...

 

 
Aranyköpések
 
Ne lopj! Úgy sem tudsz!:P
A HALÁL könyvébe akarsz kerülni, halandó?
 
Fantasy forever
 
Nicsak, itt mán jártál!
Indulás: 2007-06-20
 
Beszéld ki magad!

 
Tiltó
 
Kedvenceim
 
A volt osztályom:P
 
KMK in Action
 
Tanácsok
 
Bannerek



 

 
Viki szülinapja^^
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre