A nagy feh�rs�g k�rberagyogott, mik�zben egyre gyorsabban forogtam. Nem tudtam, megyek-e valahov�, mert mindenhol csak a t�m�ny feh�rs�get �szleltem, ami v�gtelennek t�nt, �s �gy z�rt k�rbe, mint egy dohos kripta. A forg�st is csak a fejem l�ktet�s�b�l sejtettem, mely a sz�vem dobban�sait k�vetve d�b�rg�tt, sz�thas�tva agyamat. Ki akartam ny�jtani a kezeimet a semmi fel�, de nem engedelmeskedtek. �gy h�zt�k le testem, mint a neh�z c�l�p�k, melyekre r�k�tik a hal�lra �t�lteket, �s beledobj�k �ket a j�ghideg v�zbe. A l�thatatlan habok �sszecsaptak fejem felett, m�g �n fuldokoltam, de hogy mit�l, m�g �n magam sem tudtam. K�v�lr�l mintha ezernyi t� sz�r�d�tt volna bele testembe, egyre m�lyebbre f�r�dva, �s l�bam egyre jobban forgatott.
Majd zuhantam. �reztem, �s hi�ba nyitottam n�ma sikolyra az ajkaim - olyan cs�nd volt, hogy jobban ny�rsalta dobh�rty�mat, mint a hangos ricsaj. Gyomromat g�rcsbe font�k az es�s vad hull�mai.
De � m�g mindig besz�l, mosolygva, nevetve, �s �szre sem veszi, hogy aki el�tte �ll, m�shol van, hogy a pokoli sejtet�s hull�mvas�tj�n lovagol. Nem figyel arra, hogy szemeim a sz�razs�gt�l v�rben �llnak, remeg� als� ajkam bek�k�l, �s �k�lbe szor�tom a k�zfejem. Nem, mindez csak engem �rint meg, lassan elem�szt, mik�zben �gy szeretn�m elmondani. De csup�n �res f�lekre tal�lna, mint oly sokszor.
�gy h�t elmosolyodok, �s csendesen figyelem a szem�t, a gesztusait, a hangj�t, �s egyed�l az vigasztal, hogy � legal�bb nem �rzi azt, amit �n.

u.i.: Egy kedves bar�tnak, melynek szavai �ppen az�rt csalnak moh� k�nnyeket szemembe, mert t�l k�zeli.