Üdv, kedves olvasó! Ez a vers, hiába sötét a cime és az eleje, inkább vidámnak mondható, mintsem szomorúnak, úgyhogy ha valami depiset akarsz olvasni, válassz mást!:D
Egy sötét nap
Sötét van. Hiába kapcsolják fel lámpát.
Sötétek a szivek, sötét a szoba, a párkány.
Még én is fekete vagyok teljesen.
Mit vársz? Igy ülöm végig az életem.
Az életem, egy sötét szobában, egy épületben,
Ami hivogata azokat, akik agyilag rokkantak.
Itt ülök, unalomban. Mit tehetek?
Semmit. A ház elhalkul, csengő szól, itt az óra.
Az óra, amely egyet jelent a halálos itélettel.
Kint süt a nap, ragyoghatnék, de minek?
Hiszen itt poshadok, nézem a boldog embereket,
Próbálok álmodozni, legalább akkor bárhol lehetek.
De jaj! Bejön a tanár, fásultan, sötéten.
"Lapokat elő!" - kiáltozza serényen.
Fáj az igazság, de még a lap szine is sötét.
Egy sort sem irok rá...könyörögjek Istenért?
A tanár buzgón nézegetei, ki csal, ki les,
Más dolg nem is van...keres-keres-keres.
Végül nagyot rikkant, mint valami csaholó kutya,
"Megtaláltam" - üvölt fel foghijasan s vigyorogva.
Vége az órának, már a csengetés is megvolt,
Egyik kezében a cigi van, a másikban a sör, bor.
"Siessetek már, ti törpe genkszterek!"
Sürget minket: "Hamarosan meheeetek, ez reeeemeek!"
Kecskésen forgatja csipőjét, miközben a hajával játszik,
De mikor kisiet az ajtón, megbotlik: "nyikk!"
Az osztály tombol, kitépik kezéből a dolgozatokat, mig ő jajgat,
Nagyot sóhajtok. Ilyen nálam egy hétköznapi, sötét nap.
by: Sibill, matek óra után |