Az �rny lassan, er�tlen�l m�szott hozz�m, csontos ujjai belef�r�dtak a v�llamba, �s n�ma sikolya kereszt�lfonta a nyakam. Tark�mon kereszt�l v�lt eggy� velem, bef�rk�zve az agyamba, s v�rbenforg� szemeimbe k�nnyeket csikart. Lomh�n el�rte sz�vemet, �s �gy nehezedett r�, mint a b�ntudat k�ts�gbeejt� �rz�se.
A torkomat is v�gignyalta keser� nyelv�vel, nagyra nyitotta sz�mat, �s olyan dolgokat mondatott ki velem, melyre sosem vetemedn�k. V�gtagjaimat is k�rbej�rva, s�r� izoml�zat hagyva, ahol elhaladt. Majd megtal�lta azt a dolgot, amit m�g �n sem tudom, hol van, ami n�lk�l az ember is csak �rz�stelen l�ny lenne: a lelkemig hatolt, �rz�keny v�d�fal�t felt�rve suttogott egy bor�sabb �letr�l, �s remeg� kezembe adta a k�st.

Az �rny uralma al� vonta testem, elm�m, lelkem, �s �gy ir�ny�tott, mint egy tudatlan b�bot, majd �des cs�kot lehelt ajkaimra; a holnap este �g�ret�nek keserves s�haja volt ez. Tudtam, hogy ugyan�gy elj�n, k�noz, megal�z, b�nt, de m�gis hagytam, s �lveztem.
Mert ha m�skor nem is, abban a percekben, �r�kban, napokban csak az eny�m, engem �lel fonnyadt karjaival, nekem szentel minden pillanatot.
�s hogy ut�na mindig elmegy, b�k�t hozva k�rnyezetembe, megold�st ny�jtva a bajokba, �s k�nnyedt �lni akar�st csemp�z �tlagosnak �t�lt pillanataimba.
Mert n�lk�le nem is tudn�m, mennyire j� dolgom van, mennyire sz�p az �letem, �s mindent meg tudok tenni. S ha m�s nem, � mindig megl�togat, e f�jdalmas, m�gis csod�s egyens�lyt megtartva.
Hogy ezt az �rnyat hogy nevezik az emberek?
Nem igaz�n van megfelel� sz� hozz�, de legink�bb ehhez hasonl�t: �nsajn�lat, depresszi�.