A nagy, k�v�r es�cseppek lomha t�ncot j�rnak, elb�v�lve a k�r�l�tt�k l�v� t�jat. A f�k vastag �gait meg-megr�zza p�r k�sza szell�, �gy egyre t�bb sz�raz falev�l hullik le a m�lys�gbe, ahonnan visszat�r�s nincs. Gondolom sok id�s�d� lev�l besz�lget egym�ssal, hogy megossz�k az elk�pzel�seiket: vajon hov� ker�l az a t�rsuk, aki lehullik? Sz�mtalan elm�let sz�letik, m�gis, csak akkor tudhatj�k meg ezt, mikor remeg� testtel elv�lnak az �letet ad�, de m�ram�r hideg, �s k�rges otthonukt�l.

A nap szem�rmetesen el-el b�jik a s�t�t felh�k m�g�, n�ha kidugva a fej�t, tal�n kiv�ncsis�gt�l, tal�n az�rt, hogy rem�nyt csemp�sszen az emberek sz�v�be. Kell is ez, mert b�rhova megyek, csak szomor�, depresszi�s f�rfiakat �s n�ket l�tok. Engem mindig �r�mmel t�lt el, ha az �szre gondolok. Mint minden �vszaknak, ennek is megvan a maga b�ja, a sz�ps�ge, �s a rossz oldala is. Hogy mi�rt viselem ennyire j�l, �s optimist�n? Csak egy embernek k�sz�nhetem ezt.

Ugyanolyan s�t�t, kietlen volt a t�j, mint most. A falevelek k�rt�ncot j�rtak a f�ld�n, hangjuk legink�bb a szomor�, s�r� elm�l�shoz hasonl�that�. Mindenki t�li kab�tban, dideregve, sietve futott be a h�zba, hogy ott egy forr� kaka� k�s�ret�ben, mosolyogva n�zhesse a kinti zord �ghajlatot.

Akkor pillantottam meg �t. V�llig �r�, fekete haj�t felkapta a sz�l, �s l�gyan j�tszott a tincsekkel. A l�ny egy fekete dzsekit viselt, szint�n egy fekete miniszokny�val, comfixben. Eml�kszem, a legels� gondolatom ez volt: Nem fagy ki?

De � nem f�zott. Tekintete elkalandozott a felh�kre, a f�kra, az es�re. Mintha a lelke a sz�llel sz�rnyalna, �gy mosolygott, mintha �ppen valami csod�s, megism�telhetetlen �rz�s ker�ten� a hatalm�ba. Megbabon�zott. Nem tudtam megmozdulni, de nem is akartam. Amikor r�m pillantott, akkor j�ttem r�, hogy ez tal�n zaklat�snak is felfoghat�, �gy gyorsan ink�bb a cip�m orr�t b�multam. Mikor ism�t feln�ztem, � m�r el�ttem �llt.

 - Szereted az es�t? - tartotta ki a kez�t, hogy �rezhesse, ne csak l�ssa a hideg cseppek �let�t. P�r perc beletelt szerintem, mire ki tudtam ny�gni a v�laszt.

 - Nem... mi�rt, k�ne? - kinevetett, m�gsem tudtam haragudni �rte. A nevet�se l�gy volt, kedves, olyan hang, amit sz�vesen elhallgattam volna estig is.

 - N�zd meg jobban... biztos nem szereted? - h�zta v�gig a hossz� k�rm�t a karomon, amit�l megborzongtam. �reztem az �rint�s�t, ami nagyon hasonl� volt az es�cseppekhez. Eml�kszem, meg is lep�dtem, �s az � kez�re meredtem. Vizes �s hideg volt, m�gsem rossz. Ezt szavakban egyszer�en lehetetlen kifejezni...ez egy �rz�s, egy j� dolog, olyan, amit�l szinte s�rni tudn�l, m�gsem teszed. Az ellent�tek m�mor�ban voltam, �s kezdtem meg�rteni �s meghallani a k�r�l�ttem l�v� t�j hangj�t, amely nem volt szomor�, ink�bb nyugodt. B�ztat�. Valaminek a v�ge nem jelent rosszat, csak m�st. Hiszen ahol valami v�get �r, ott egy �j dolog kezd�dik. A t�l ut�n kivir�goznak a f�k, fel�brednek az �llatok, a term�szet, �s tal�n m�g az ember is �jj�sz�letik.
� halkan h�tral�pett, hogy ne zavarjon meg az elm�lked�semben, majd egy mosollyal az ajk�n, csendben t�vozott.

Ez volt a legkedvesebb �lmom, amire �ly tiszt�n �s j�l eml�kszem. Illetve nem "ez". �.