Örök értelem
Ülök a szobámban, s hallgatom az ismerős zenét.
Mellettem százan üvöltenek, de a szenvedés
Nem jön át, csak az a fura, édes, kísérő érzés
Mint a tűz, melyet nem tudnak eloltani, úgy ég.
Elfekszek a puha, s meleg ágyamon, és éneklek
Együtt a halállal, együtt a boldog élettel.
Nincs senki más velem, csak a nagy békés csönd, meg én
Mint egy hang, amely szüntelenül segítséget kér.
Álmomban egy új világot látok, és élek át
Sodor százfelé az út, de esélyt csak egyet ád
Újra hallom a hangot, érzem, de elérni, az más
Egy segíthet talán, az örök álom, a halál.
Könnyemből virágok isznak, és emiatt élnek
Mosolyomtól, nevetésemtől felvidul a lélek.
Hangom, mint az örök, gyógyító, szerető ének,
Pillantásomtól is máris felpezseg a véred.
Az álmom lassan tényleg valósággá válik
S kijutok a sötétségből a csodás fényre mégis,
Megértettem azt, mi a lelkemet kínozta mindig.
Remélem egyszer ezt az emberek is megértik.
Sibill
u.i.: Azoknak ajánlom ezt a verset, akik eléggé elvontak ahhoz, hogy az élet egyik legnagyobb kérdésén filózzanak, és értelmet találjanak erre a nagy kérdésre: Miért élünk? |