Nem vagyok szomor�.

M�gis a k�nnyek meg�ll�thatatlanul t�rnek el�, �s az arcom akaratlanul is eltorzul, ahogy remeg� hanggal megism�tlem az el�bbi mondatot. Nem, nem vagyok szomor�. Csepp-csepp. Egy k�sza k�nnycsepp remeg� testtel hullik a m�lybe, majd k�veti �t egy eg�sz �ngyilkosjel�lt sereg. Nem, nem vagyok szomor�. A sz�vem nem f�j, nem l�ktet, �s nem akar bel�lr�l megfojtani. M�gis j�l esik, j�l esik f�radt, duzzadt szemeimet n�zni, ahogy a l�mpa halv�ny f�nye �tfut s�padt arcomon. J�l esik szomor� sz�mokat hallgatnom, mik�zben tudom, boldog vagyok.
Eddig mindig azt hittem, akkor vagyok boldog, ha mosolygok, ha a szemeim nem a k�nnyt�l csillognak, �s az ajkaimat nem harapd�lom sz�ntelen�l. Amikor az ext�zis k�r�lvesz, �s l�gyan �lel, am�g egy� nem v�lik velem. Amikor nem kell a f�sult iskolai eml�kre, vagy b�rmi m�s aggaszt�, ebben a pillanatban l�nyegtelen dologra gondolnom, �s �tadhatom magam az �rz�snek.
Most viszont nem nevetek, szemeim se sz�razak, csup�n egy k�nnyedt nyugodt�got �rzek, ami s�r�sra k�sztet, m�gsem szomor�t el. Ami felszabad�tja a lelkem, mint amikor t�bb �r�ig tart� szenved�s ut�n a f�jdalom elt�nik, �s egy kellemes �ress�g ker�t a hatalm�ba. Amikor nem hi�nyzik senki �s semmi, �s �tadhatom magam az �r�s j�les� �rz�s�nek, amikor az ujjaim magukt�l p�r�gnek a billenty�zet felett, sz�vemb�l �mlik a sz�, az �rz�s, mit �tford�tani emberi szavakra most nem is neh�z. Amikor nem foglalkozok azzal, hogy minden t�k�letes legyen, �s hogy mit akarok tenni p�r perc m�lva, amikor nem gondolok a j�v�re, �s a jelen mindenn�l fontosabb.
Amikor egyed�l vagyok a szob�ban, a h�zban, tal�n a vil�gon is ebben a szent minutumban, m�gsem vagyok mag�nyos. A t�k�letes egyens�ly l�tszat�t kelti a l�gy l�ktet�s, mit a mellkasomban �rzek. N�zem a kis, kerek t�kr�t, ami most nem a hib�imat mutatja, hanem egy �j szem�lyt. Nem vagyok szomor�. Kezd a k�nnypatak elapadni, �s ha m�g nem is nevetek, a mosoly ki�l az arcomra, mint egy kedves, j� bar�t, aki n�ha-n�ha megl�togatva okoz felejthetetlen pillanatokat nekem. Oly k�nnyednek �rzem magam, mint az �szi sz�l, mely messzire viszi a megs�rgult leveleket, �s elhozza otthon�ba a hideg telet. Meg�llni nem tud, sz�guld, meglovagolja a f�k csupasz �gait, majd tov�bb sz�ll, felkorb�csolja az �ce�n sima felsz�n�t. Addig viszi a hangokat, az �rz�seket, am�g haza nem �r. Addig viszont k�nnyed�n borzolja fel �rz�keinket, f�l�nkbe suttogja egy idegen rem�nyeit, majd a mi�nket viszi tov�bb.
Igen, �gy �rzem magam, k�nnyed�n, �s f�radhatatlanul �rn�m m�g tov�bb a gondolataim t�meleg�t, de mint minden, ez is v�get �r. �s m�g ez be nem k�vetkezik, szeretn�m �lvezni kicsit.
Mert ez az igazi boldogs�g.