- Igen. - bólintottam - és úgy látom, te meg felkeltél... - engedtem meg magamnak egy gúnyos vigyort. Ő nem viszonozta ezt a nemes gesztust, inkább ismét beszélni kezdett.

- El kell intéznünk pár ügyet ma. Mivel hárman vagyunk, nem kell sietni.

- Miről is lenne szó? - komorodtam el.

- Carol megbízott, hogy hét személynek feltétlenül vigyünk el egy-egy levelet. Három helyre kell elmennünk. Én megcsinálom a kicsit zűrösebb melót, Aoto, nem tudom, mennyire vagy jó, ezért neked a legkönnyebb munkát adom, látogatást kell tenned egy családi háznál. Taisuke... a tiéd sem lesz sokkal nehezebb, egy gimnáziumba kell bejutnod. Indulhattok. - mindketten egyszerre keltünk fel. Megkaptuk a leveleket.

- Akkor megyek is! - intett vigyorogva Aoto - Háhá, gyorsabb leszek nálad! - mint egy most szabadult elmebeteg gyerek. Na ja. Viszont, mikor én fordultam meg, és el akartam sprintelni, Daichi megálltott.

- Taisuke. - fordított vissza, és jegesen a szemembe nézett. - Ne merj valami....

- Nem fogok elmenekülni! - rántottam ki a kezemet a szorításából.

- Nem is erre gondoltam. - sóhajtott - Ne feledd, hogy minden embert nem tudsz megmenteni, érted? Ne adj tanácsot egyiknek sem, mert ha valamit megtudok, akkor megölöm őket, világos?? - pár pillanatig még farkasszemet néztünk.

- Ne fenyegess, Daichi. Ha nem tetszik valami, akkor végezd el te a munkát, nem fogok úgy táncolni, ahogy te fütyülsz... - sziszegtem vissza, majd megfordultam, és elindultam a célállomás felé. Többé nem engedem, hogy fenyegessen. Csak persze azt jól tudom, hogy nem viccel, egy rossz húzás, és ki tudja, milyen pokolban lesz ismét részem.

A Quarazi Gimnázium és Szakközép Iskola. Jó helyen járok.
A legrosszabb időpontot választottam arra, hogy besurranjak, mert minden diák akkor rohamozta meg az iskola kapuját. Így is, a legmagasabb embertől is egy jó fejjel magasabb voltam, emiatt igencsak kitüntem a tömegből. Végülis ki a franc visel mindet eltakaró, hosszú, meleg, fekete kabátot, és napszemüveget egyszerre?

- Júj, az meg ki? Új diák?
- Dehogy, nézz már rá! Biztos az az új tanár, akiről annyit meséltek már! - hallottam a lányok suttogását, hála a borotvaéles fülemnek. Elmosolyodtam. Nem is volt olyan rég, hogy én is az iskolapadban poshadtam, sőt, sokszor elképzeltem, milyen lenne ismét középiskolásként élni.

Mikor bejutottm a falak közé, elvesztem az embertömegben. Azt sem tudtam, merre lehet a tanári, és nem hagyatkozhattam a hatodik érzékemre. Hogy mi történne akkor? Mindig, ismétlem, minden alkalommal erdőben kötök ki, amikor használom a tájékozódási képességeimet. Egyszerűen már javíthatatlnul szar, de ebbe ne menjünk bele, ez van, és kész.

Miközben egy helyben állva pillantottam ide-oda, hátha találok valami biztos pontott, egy lány lépett elém.

- Szia! keresel valakit? - kérdezte mosolyogva. Egy pillanatra meg sem tudtam szólalni.

- Igen. - böktem ki végül. - Nem tudod véletlenül, hogy melyik osztályba fog tanítani Osaraka?
Egy elégedett vigyort küldött a többiek felé, akik az ajtóban figyeltek mindket, majd bólintott.

- Erre! Azokkal meg ne is törődj! - nevetett - Pornép... - majd elindult. Akaratlanul is elvigyorodtam, majd követtem az ismeretlen lányt. Most, hogy így végignézhettem rajta, rájöttem, hogy ő is magasabb az átlagnál; itt úgy láttam, körübelül 160-170 cm-ig változott a magassáb a diákoknál, de ő lehetett vagy 178, ha nem 180 cm. Vál alattig érő, bírna haja volt, kedves mosolya, és kurvajó alakja. csodálnám, ha nem legyeskedne mindig e lány körül valaki.

- Mi van? - mért végig, amikor megállt - Valami baj van?

- Jaj, dehogy! - ahogy végignéztem a sok mesterséges szőke cicababán, rájöttem, hogy ez a hely szinte ugyanolyan, mint ahova szerény/höm/ személyem járt. A gondolatmenetemből a csengő ébresztett fel.

- Nekem most mennem kell... - sóhajtotta kelletlenül - Ha ezen a folyosón még mész egy kicsit, lesz egy piros ajtó, az a szertár, és az azutáni helyiség lesz Osaraka tanárúr terme.

- Kösz. - msolyodtam el hálásan.

- Ugyan! - legyintett nevetve - Fura vagy amúgy...mintha egy detektív lennél....

- Jó lenne, mi? - kacsintottam - Az a feladatom, hogy eltávolítsam az útból az unalmas tanárokat....

- Meg a suli nagymenőinek képzelő balekokat! - vágta rá nevetve - Heh, jó lenne.... na jó, most megyek... - indult el, de még visszafordult - Meddig maradsz? - hajtotta oldalra a fejét.

- Szerintem még találkozunk! - mosolyodtam el, aztán mindketten elindultunk a saját dolgunkra.

- Elnézést... - nyitottam be az ajtón. Már Mindenki bent ült, a feszültség a tetőfokára hágott....naná, hogy feleltetés. Pont jókor jöttem be. - Osaraka, kijönne egy percre? - a tanár elsőnek furán nézett rám, mintha egy idegen bolygóról jöttem volna, de után gondolom leeshetett neki, hogy mi a fenéért lehetek. itt. Sápadtan letette a naplót az asztalra, és habogva kijött az ajtón, becsukva maga után.

- Még nincs meg a pénz! - mondta izzadva. - Már csak kevés kell.... úgy 15000 dollár híja van, kérem, várjanak!

- Sajnálom, de most kell a pénz. - feleltem fapofával. Mégis mit kellett volna tennem? "Nem baj, haver, várhatunk még pár napot", de nem várhatunk semmit!

- Ne....

- Ha nem adja ide most, akkor...kénytelen leszek elvinni önt Carolhoz. - nem szeretek fenyegetni, de úgy látszik, egyre jobban megy. Király. Még jobban elfehéredett, és láttam, hogy alig kap levegőt. Nehogy elájuljon itt nekem! - jutott az ezsembe. Naghy sóhajjal kinyitottam a terem ajtaját, és beléptem rajta. A tanár próbált visszatartani, gondolom attól félt, hogy tömeges gyilkosságot fogok elkövetni, de rosszul hitte.

- Hé, ti! - intettem őket csendre - Elegetek van már az állandó feleltetésekből, íratásokból, mi? De sajnos még elég sok hónap vár rátok... - csóváltam meg a fejem - Részvétem, de komolyan. Meg fogtok halni, ugy tudjátok? - csönd. Mindenki gyilkos tekintettel nézett rám. - De én tudok ajánlani valamit! - vigyorodtam el. A tanár tátott szájjal bámult rám, amíg én megveregettem a vállát - Szegény Osaraka elég komoly bajban van... jó ember, ezt jól tudom, viszont minden ember hibázik... Remélem nem akarjátok azt, hogy a tanár elmenjen, és helyébe esetleg még szörnyűbb feleltetőt kapjatok... ötven dollárral el van intézve minden. - a tanár hörgött, míg az egész osztály elvigyorodott - Ha kisegítitek ezzel a kis pénzösszeggel, ne féljetek, az elkövetkezendő években hálás lesz nektek... és természetesen a pénzt is visszafizeti, beteszi az osztálypénzbe, vagy itt mi a fasznak hívják... nem jobb így? - kacsintottam. Pár perc sugdolózás után egymást követően adakoztak nekem ötven-ötven dollárt, volt, aki direkt megduplázta. Szinte az egész óra ezzel ment el, hogy mindenki a legtöbb pénzt akarta berakni, verekedések, káromkodások hada....oh, míly szép az élet!
Természetesen bőven összegülyt 20000 dollár, amit a többi pénzzel el is raktam magamnak. Ismét vállon vertem Osarakát.

- Ennyi volt! Jutalmazza meg az osztályt, mert ők segítettek túlélni ezt a komplikált helyzetet. Na, ne nézzen már így! Nagy levegőt, minden rendben van, újból taníthat! - még elrebegett egy "köszönöm" szócskát, majd visszaült a tanári székébe, egy megkönnyebbült mosoly kíséretében. Én elbúcsúztam az osztálytól, majd kimentem a teremből. Valahogy én is jobban éreztem magam. Nosztalgia? Lehet. Az biztos, hogy ezt az esetet sosem fogja elfelejteni sem az osztály, sem a tanár. De én se.