- Te...vedelni jöttél át? - erre felém dobott egy üveggel.

- Inkább igyál. Ma úgy sem kelünk útra! - most teljesen máshogy viselkedett, mint amikor Daichi velünk van. Most tényleg olyan, mint a régi haver, persze pár évvel idősebben.

- Kösz... - húztam meg, és leültem egy székre - Várjunk csak! Milyen lány??

- Az a Mana...hopp... - fogta be a száját, és titokzatosan elvigyorodott

- Honnan ismered? - valami kurvára nem tetszett. Elvileg csak nekem kellett találkoznom vele, meg még futólag daichinek, de nem hiszem, hogy érdekelte volna a neve...most hogy így visszagondolok, abból az irányból jött az este után, ahonnan mi is jöttünk, ahol Mana és Reiji volt.

- Csak....megkérdeztem, minden rendben-e, ennyi. - legyintett, persze nem vettem be, de nem is faggattam tovább. Igazából most sokkal fontosabb dolgom volt.
- Most mennem kell. - raktam le az asztalra az üres üveget - Ha lehet, most átcuccolnál a te szobádba?

- Szóval ahhoz a lánykához mész? Tényleg, mi is történt Stellával? - vigyorgott.

- Ez meg miből jött? Amúgy meghalt. - feleltem jegesen. Ő félrenyelte a sört, és miközben levegőért kapkodott, gyorsan rávágtam - Nem én gyilkoltam meg.

- Reméltem is. - lett jobban - És azóta voltak csajok?

- Megyek! - fordultam meg. Franc fog most épp neki mesélni.

- Voltak, mi? - megálltam. Persze, hogy voltak. De...

- Vagy megölték őket is, vagy öngyilkosok lettek, esetleg inkább otthagytam őket, mielőtt az előbbi kettő végzett volna velük. - rájöttem, hogy amég ki nem szállok ebből a munkából, mindenkki meg fog halni. Jobb, ha engem tartanak bunkónak és jegesnek, mintha utána az életükkel játszanak minden pillanatban, és bújkálniuk kell.

- Te még mindig olyan vagy, mint régen. Csak magaddal kéne foglalkoznod. - felelte komoran

- Bisztos. Zárd majd be az ajtókat! - majd, mielőtt halhattam volna a válszát, kifordultam a folyosóra, majd gyors léptekkel az utcára érkeztem. Még tíz perc volt éjfélig. Az éjszaka a megszokottabbnál is sötétebbnek látszott, az újhold miatt. Kiballagtam a megbeszélt helyhez, majd leültem, hátamat a fának támasztva. Rágyújtottam egy cigire. A kezem remegett. Az elző heti stressz meghozta a hatását, addig ölöm magam, amíg bele nem döglök. Kívánhatna szebbet az ember?

Megláttam egy sötét árnyat az egyik ház mögött. Nicsak, eljött. Szóval elkapta Manát. Pont, ahogy vártam.

- Te vagy, igaz? - világította meg az arcát a nem messze álló lámpa halvány fénye.

- Ahogy látod. - álltam fel, lazán kifújva a füstöt - Mit akarsz?

- Hogy mertél ott megalázni? Ezt nem hagyom annyiban!

- Mit tettél Manával?

Pár percnyi csönd.

- Elengedtem. - elmosolyodtam.

- Akkor jó. És most, ha bosszút akarsz állni, csak rajta. De ne csodáld, ha elverlek. - dobtam magam elé a csikket, majd eltapostam az acélbetétes bakancsommal. Sokkal magasabb voltam nála, ami látszólag megrettentette. Nem vagyok épp egy izomagyú, de a fekete kabátomtól nem látszódik, csak a nagy sötétség. A két karomat összekulcsoltam magam előtt, és vártam a srác lépését. Megadom azt az esélyt, hogy ő üssön elsőnek. Hát nem kedves ajánlat?

Ütött is. Elég sebesen, indulatosan, de túl lassan a számomra. Néha előnyös, hogy állandóan edzenem kell magam ilyen Daichi-félékkel, mert így a "pornép" nem jelent problémát. Kitértem az útjából, megfogtam a nyakánál az inget, megcsavartam, és kissé felemeltem, úgy, hogy még kapjon levegőt.

- A gyengébbekkel könnyű, igaz? Azt hiszed, te vagy itt az év kiskirálya, de tévedsz. Gyenge vagy. - Persze, ettől mindenki bedühödik. Most a gyomromba akart vágni, de helyette én csavartam ki a karját. Ordított. Nem érdekelt. - Nincs jogod másokkal úgy bánnod, mintha te nem lennél ugyanolyan. Vagyis rosszul mondom. Te még rosszabb vagy. Simán meg tudnálak ölni. - elvigyorodott. Egy suhintást hallottam a hátam mögül. A srác ordítása miatt nem hallottam, hogy valaki mögém lép. Azonnal, reflexből lehajoltam, így a bot a srácot érte, aki ettől ismét felüvöltött. Viszont én már nem tudtam oldalra szökkenni, így a következő ütés a fejemet érte. Úgy éreztem, szétreped a koponyám, majd elsötétült előttem minden.

Kurvára sajgott a fejem, ahogy felébredtem. Elsőnek csak a nagy fehérséget láttam, pedig még mindig koromfekete volt az éjszaka. Mikor ismét kitisztult a látásom, rájöttem, hogy a fához vagyok kötözve, előttem a srác. Fel volt kötve az egyik keze, amit végigsimogatott a bot. Melllette, meg mögötte legalább 10-15 idegen, aki gúnyosan vigyorogva nézett le rám.

- Na, mi van, nem tudsz megmozdulni? - veszi fel a mellette lévő vasrudat a földről - Addig foglak ütni, amíg szét nem töröm a koponyád, és az összes csontod!! - miért, mégis mi a faszért találkozok mindig ilyen pchiopata, szadista állatokkal??

- Jó terv. - sóhajtottam. Mégis mit lehet erre mondani?? - Ettől még nem leszel erősebb nálam. Sőt, sokkal gyengébb.

- Fogd be a pofád! - lendítette meg a rudat. Próbáltam elszakítani a kötelet, persze hiába. Pont egy ilyen gyenge ellenfél fog kicsinálni? Anyám. Nos, kellemesebb halálmódot szerettem volna magamnak, de mostmár mindegy. Lehunytam a szemem. Ha szerencsém van, az első utésnél elájulok, és utána már úgy is mindegy.

Nem bírtam ki. Kinyitottam a szemem, látni akartm az utolcó arcot, amit láthatok. Viszont egy másik, piros ruhás idegent is megláttam, egyenesen előttem. Megfogta a rudat, és kikapta a srác kezéből, majd egy jobbegyenessel helyre rakta az arcát.

- Ez az! Ügyes húzás! - hallottam egy ismerős hangot a másik irányból.

- Naná! - a többiek egy emberként csaptak le Aotora, és az idegenre.

- Ti meg....? - hápogtam, mert kurvára nem értettem semmit. Senki se követett, direkt ellenőriztem... Aoto mellém pattant.

- Ne vágj már ilyen fancsali képet, csak épp erre jártunk! Ő Sanoske, egy régi haverom, most találkoztam vele. - Vágta el a kötelet.

Végignéztem Sanoskén. Vörös nadrág, vörös, kigombolt ing, vörös haj. Mint egy modell vagy mittudom én, vagyis első látásnak azt a htást kellette, de miután láttam, hogy üt, és mekkora válla van, inkább egy boxolóhoz hasonlítottam volna. Megfogta az egyik srácnak a nyakát.

- Nem szeretek ütni, inkább megbeszélni a dolgokat. De ha már ti így vagytok vele, szétverünk titeket! - és behúzott neki, amitől a fiú két métert csúszott.

- Hé, Tai, te csak állsz ott, vagy végre bosszút állsz?? - zökkentett ki a gondolataimból Aoto.

- Mi? Miért állnék bosszút? - Mindketten röhögnek. Rajtam. Király. Miért nem haltam meg?

- Az előbb akart kinyírni, ember, te meg csak úgy hagynád elszökni? - vigyorgott Sanoske két ütés között.

- Ez jobb, mint két doboz cigi, és egészségesebb is! Csak adj bele mindent az ütésbe, így is látszódik rajtad, hogy hulla vagy az idegeskedéstől... - folytatta Aoto is. Végülis megpróbálhatom, nem?

Akkorát ütöttem a támadó gyomorszájába, hogy vért köpött. Általában ez el szokott rettenteni, de most kurvára nem érdekelt. Az acélbetétes bakancsommal is táncolhattak a a banda tagjai, akik egyre többen lettek, és egymást is verték. Nem messze az egyik diszkó fényei villóztak ide, onnan jöhettek szerintem a részeg idegenek. Engem persze nem zavart. Ütöttem, vágtam, aki a közelembe merészkedett, és kimondottan jól esett. Tényleg egyre jobban éreztem magam, szabadabbnak.

- Né má, a srác nagyon belejött! - vigyorgott Sanoske, épp, mikor megálltam levegőt venni. Hátra fordultam, és önelégülten elvigyorodtam.

- Ennyi nekem elég. Megyek aludni.